Csömörön egy családi ház 600 m2-es kertjét tettünk rendbe. A kertet néhány évvel megérkezésünk előtt megépítette a tulajdonos egy másik kertépítővel, azonban néhány évvel később egy medencét szeretett volna a kertbe. Mivel egy medencét elég nehéz úgy kivitelezni, hogy a kert nagy része ne legyen romokban, ezért a medence építés közben a teljes füves terület és az ezzel kapcsolatos öntözőrendszer hálózat megsérült, tönkrement.
Mivel a ház és a kert is egy domboldalba volt belesüllyesztve, ezért a kert hátsó részéből hiányzott a feltalaj. Az altalaj, rendkívül agyagos volt és az előző kertépítés alatt is nem megfelelő földdel lett feltöltve. Ennek következtében a kertben állandó gondot jelentett a víztöbblet. A hátsó kert állandóan lucsogott egy-egy esősebb időszak után a víztől. A medence elkészülését követően május közepén nekiláttunk a kertépítésnek.
A kertépítést május 2. felében, a medence építés után bekövetkezett kisebb felfordulás rendbetételével kezdtünk. Sok helyen volt építkezési törmelék, ömlesztett anyagárúk, megmaradt térkövek, betonlapok. Mivel az úszómedence építése közben a kert nagy részéről, ezt a rossz minőségű réteget is eltávolították, így gyakorlatilag az előző öntözőrendszer vezetékeinek a sekély lerakása miatt, a kert háromnegyedében megsérültek az öntözőcsövek. Mivel egy gépi munkavégzés sohasem teljesen tökéletes, mindig szükséges kézi finomítás is, ezért a kert kipucolását követően a kert több területéről is elkellett még távolítani 5-10 cm földréteget, hogy arra megfelelő vastagságban tudjunk később termőréteget biztosítanunk.
A kert hátsó részében volt egy járda, amit teljesen elbontottunk, majd a tulajdonos kérésére egy keskenyebb járdát építettünk a medence megközelítéséhez. A régi út melletti fagyal sövénysort áttelepítettük a medence bal oldalán található növényágyásba.
A terület kitisztítását és a kis járda építését követően, nekiláttunk láncos árokásónkkal az öntözőrendszer hálózat árkainak a kiásásához. A gépi árokásó bár kőkemény talajon dolgozott, úgy vágta a talajt, mint kés a vajat. A teljes öntözőrendszerből, csak a vezérlést és 1 zónát eltekintve nem kellett újraépíteni. A mágnesszelepek a fúrt kút aknájában voltak beszerelve, így csak azokra kellett rákötni a 7 zóna új vízvezetékeit, valamint 2 db kerti csapnak is újra kellett fektetni a csöveket.
Az öntözőrendszer elkészülése után az altalajba beástunk egy 100 mm-es dréncsövet, hogy a kertnek mindig is a kritikus vízgyűjtő pontjairól elvezesse egy szikkasztóba a vizet. A letömörödött területeket még a feltöltés előtt fellazítottunk, hogy a lehulló csapadék minnél mélyebbre a talajba tudjon szívódni.
A növényágyásokba a csepegtetőhálózatot is átépítettük, újracsöveztük. A növényágyások látszó, üres területeire 3 m3 nagy szemű fenyőkérget szortunk szét.
A füvesítés előtt 16 m3 homokosabb termőföldet hozattunk, aminek jobb a vízáteresztő képessége, a fekete termőföldhöz képest. Erre a 10-15 cm vastagságú talajrétegre 12 m3 komposztot hordtunk be a kertbe. A kettő átforgatásával egy tápanyagdús, szellősebb talajt kaptunk. A 300 m2-es füvesítéshez közel 20 kg fűmagot használtunk fel. A fűmagok kiszórása után további inditó műtrágyát juttattunk ki, majd kellőképpen letömörítettük a bedolgozott fűmagokat.
A fűvesítés után pontosításra kerültek az öntözőrendszer beállítási értékei és megtörtént az első beöntözés.
2014-es év leginkább a csapadékos időjárásról volt jellemző, ezért ez sajnos a fűmagos füvesítéseknek nem igazán kedvezett (Bővebben: fűmagos füvesítés idejének megválasztása). A naponta óriási mennyiségekkel leömlő csapadék, teljesen átáztatta a talajt, így az öntözőre egész nyáron nem is volt szükség. Ilyen mennyiségű csapadékra, legyen bármilyen talaj és vízelvezetés, nem lehet felkészülni. Az oxigénben szegény talajban a friss fűszálak gyökerei nem igazán tudtak erősödni. A hétről-hétre csak egy picit sűrüsödő fű, küszködve, de szeptember elejére egy kiadós tápozás és javuló időjárás után 1 hét alatt, robbanásszerűen elérte a tőle várható sűrüséget. Így végül felülvetés nélkül sikerült elérni, hogy az megfelelő pázsitot nyújtson a használóinak.
A kertépítésről készített képek a kertfelméréstől a fű megerősödésig látszanak, amire a fűmagok elvetését követően 3 hónapig kellett várni, az extrém esős időjárásnak köszönhetően.
A kertépítés 9 napig tartott.