XI. kerületi társasház kertjeA XI. kerületben, Újbudán egy társasház teljes kertjének megépítésével ajánlottak bennünket. A kert állapota a ház alsó szintjének felújításakor nagy mértékben leromlott. Mivel a kertbe lépcsősoron lehetett bejutni, így földmunkagéppel csak a szomszéd udvarán keresztül lehetett megközelíteni a kertet. 

Képek lejjebb

Kertépítés lépései:

Terület kitisztítása, betontörés, földmunkák

A kertépítést a terület kitisztításával a növények tavaszi metszés és ritkítási munkáival kezdtük el március végén. Szerencsére rögtön a kertépítés első napján csatorna szivárgásra lettünk figyelmesek. A társasházból kijövő csatorna eldugult és az 1.5 m mélyről már a talajfelszínt is átáztatta, így munkagépeket kellett hozni, amik feltárták a csőhálózatot. A kertépítési munkákat a gépi munkavégzéssel, szűkebb helyeken kézzel segítettük. A csőcserének köszönhetően a beton járdákat is szét kellett bontani, helyenként 30 cm vastag vasalt betont is törni kellett. A kikerülő sitt, föld és növényi nyesedékek 32 m3-s mennyiséget tettek ki. A csatornára visszatöltött földet döngölő békával rétegenként tömörítettük, mivel erre később térkőből burkolatot készítettünk.

Szegélyek betonozása, támfal építés

A tereprendezés első fázisát követően elkezdtük a burkolat és ágyásszegélyek valamint a támfalak szintezési és betonozási munkáit. Az összes szegély 145 m-t tett ki. Az egyik támfal egy kerítés alapjaként szolgált ami lehetővé tette a területen lévő földfelszín kiegyenlítését. A fakerítést a már meglévő léckerítés anyagához és színéhez illeszkedőre készítettük. A másik támfal a ház mellett lévő meredek rézsű és füves kert elválasztására készült. Ezt a támfalat a tulajdonos úgy kérte, hogy akár padként is lehessen használni, ezért kapott kanapéra emlékeztető formát, amire később fából egy kényelmesebb ülőfelszín készül. A támfal egyik végére egy beépített kerti csap is készült hálózati almérő órával.

A 4 + 2 fokos lépcső elkészítését követően a tetőről lefolyó vizet kellett elvezetni, ami egy 2 m3-es szikkasztóba lett bekötve.

Térburkolás, gumilapozás

A kertbe összesen 55 m2 járdát és terasz térburkolását végeztük el Flamand antik feketemix térkőből. A 35 m2-es játszótér alá 10 cm alapozás került amire 4 cm vastag 50X50-es vörös gumilapból készítettünk a gyerekek biztonságosabb közlekedésére alkalmas játszóteret, amihez felkellett használnunk a régi 1 m2-es gumilapokat is. A gyerekek játszását egy híddal összekötött csúszdatorony és mászóka, hinta valamint egy kis homokozó teszi szórakoztató élménnyé.

Automata öntözőrendszer kerti világítás kiépítés

Miután befejeztük a térburkolatokat és ágyásszegélyeket nekiláttunk a 6 zónás Hunter automata öntözőrendszer kivitelezésének. Ebből 4 zóna összesen 40 szórófej a fűfelületet, 1 zóna csepegtetős rendszer növényágyásokat és további egy zóna a dézsás növények öntözését teszi kényelmesebbé. A kertbe egy mogyoró és aranyvessző bokor valamit a felső terasz boltíves falai esti megvilágítást kaptak.

Növényültetés

A 150 m2-es ágyásfelületbe elültetésre kerültek a növények: árnyéki sövénysornak Oszlopos tiszafa (Taxus media Hilli) került, ami nem hoz mérgező termést. A kerítés mellé Korallberkenye (Photinia fraseri Red Robin) és Örökzöld orbáncfű (Hypericum calcynium) ültettünk. A napos rézsűre Levendulát (Lavendula angustifolia) Rozmaringot (Rosmarinus officinalis) Fügét (Ficus carica) valamint a tulajdonos kérésére egyéb fűszer és zöldség növényeket: fürtös paradicsom, kaliforniai paprika, citromfű, zsálya? ültettünk.

A szomszédos kerítéshez bogyós termésűek: áfonya, szeder, málna, egres és mézbogyó. A sort néhány mutatós és ritka növény Önporzós kivi (Actinidia deliciosa Jenny) és egy Csüngőágú cédrus (Cedrus atlatica Glauca Pendula) zárja.

Talajtakarás, mulcsozás

A növényágyásokat geotextil, apró és nagy szemű fenyőkéreg (összesen: 8 m3) , valamint egyes helyeken a mulcsot felváltva kulé kavics került a lehulló falevél könnyebb összeszedéséhez.

Termőföld feltöltés, gyepszőnyegezés

A füves terület szintkülönbségeinek feltöltéséhez valamint talajjavításhoz 32 m3 termőföldet terítettünk szét. A kert egyik részébe 150 m2-re vakond háló és gyepszőnyeg, a másik felébe 120 m2-re fűmagos füvesítés készült.

180°-os nézet az Újbudán épített kertről

A képsorozat a kertépítés kezdésétől a 3. fűnyírásig látható.

A kert rendkívül nehézkes megközelítése miatt, aminek nagy részét az anyagok bejuttatása jelentett a kertépítés összesen: 31 napot emésztett föl.

Vissza
Kategória lista
A rézsű kertépítés előtt (1)
A rézsű kertépítés előtt (1)
A rézsű kertépítés előtt (1)
Tavaszi cserje metszés (2)
Tavaszi cserje metszés (2)
Tavaszi cserje metszés (2)
Tavaszi cserje ritkítás (3)
Tavaszi cserje ritkítás (3)
Tavaszi cserje ritkítás (3)
Kertépítés előtt a rézsű (5)
Kertépítés előtt a rézsű (5)
Kertépítés előtt a rézsű (5)
Házfelújítás utáni kert (6)
Házfelújítás utáni kert (6)
Házfelújítás utáni kert (6)
Gépi földmunka Gehl homlokrakodóval (7)
Gépi földmunka Gehl homlokrakodóval (7)
Gépi földmunka Gehl homlokrakodóval (7)
Járda bontás (Gehl 3840) (8)
Járda bontás (Gehl 3840) (8)
Járda bontás (Gehl 3840) (8)
Betontörmelék elszállítás (Gehl 3840) (9)
Betontörmelék elszállítás (Gehl 3840) (9)
Betontörmelék elszállítás (Gehl 3840) (9)
Beton aprítás (10)
Beton aprítás (10)
Beton aprítás (10)
Konténer rakodás támfalról (11)
Konténer rakodás támfalról (11)
Konténer rakodás támfalról (11)
Betontörés, csatorna ásás (12)
Betontörés, csatorna ásás (12)
Betontörés, csatorna ásás (12)
Feltárt szennyvíz csatorna (13)
Feltárt szennyvíz csatorna (13)
Feltárt szennyvíz csatorna (13)
Szennyvíz csatorna (14)
Szennyvíz csatorna (14)
Szennyvíz csatorna (14)
Föld visszatöltés + döngölő békázás (15)
Föld visszatöltés + döngölő békázás (15)
Föld visszatöltés + döngölő békázás (15)
Termőföld deponálás (16)
Termőföld deponálás (16)
Termőföld deponálás (16)
Térkövek önrakodós autóval berakodása (17)
Térkövek önrakodós autóval berakodása (17)
Térkövek önrakodós autóval berakodása (17)
XI_kerulet (18)
XI_kerulet (18)
XI_kerulet (18)
Betonozási munkák szintezése (19)
Betonozási munkák szintezése (19)
Betonozási munkák szintezése (19)
Térburkolatok szegélyezése (20)
Térburkolatok szegélyezése (20)
Térburkolatok szegélyezése (20)
Kerítés, támfal betonozása (21)
Kerítés, támfal betonozása (21)
Kerítés, támfal betonozása (21)
Térburkolási munkák, murvaágy döngölés (22)
Térburkolási munkák, murvaágy döngölés (22)
Térburkolási munkák, murvaágy döngölés (22)
Flamand antik fekete mix térburkolás (23)
Flamand antik fekete mix térburkolás (23)
Flamand antik fekete mix térburkolás (23)
Térburkolás közben (24)
Térburkolás közben (24)
Térburkolás közben (24)
Térburkolat széleinek bevágása (25)
Térburkolat széleinek bevágása (25)
Térburkolat széleinek bevágása (25)
Föld alatti esővíz elvezetés (26)
Föld alatti esővíz elvezetés (26)
Föld alatti esővíz elvezetés (26)
Murva ágy vibrálás közben (27)
Murva ágy vibrálás közben (27)
Murva ágy vibrálás közben (27)
Kavics ágy szegélyezés (28)
Kavics ágy szegélyezés (28)
Kavics ágy szegélyezés (28)
Öntözőrendszer gerincvezeték árok ásás (29)
Öntözőrendszer gerincvezeték árok ásás (29)
Öntözőrendszer gerincvezeték árok ásás (29)
Gerincvezeték kézi árok ásás (30)
Gerincvezeték kézi árok ásás (30)
Gerincvezeték kézi árok ásás (30)
Öntözőrendszer gerincvezeték hálózat (31)
Öntözőrendszer gerincvezeték hálózat (31)
Öntözőrendszer gerincvezeték hálózat (31)
Öntözőrendszer csővezeték (32)
Öntözőrendszer csővezeték (32)
Öntözőrendszer csővezeték (32)
Kültéri terasz burkolása közben (33)
Kültéri terasz burkolása közben (33)
Kültéri terasz burkolása közben (33)
Térkő roppantás (34)
Térkő roppantás (34)
Térkő roppantás (34)
Termőföld feltöltés (35)
Termőföld feltöltés (35)
Termőföld feltöltés (35)
Fűmaggal készített füvesítés (36)
Fűmaggal készített füvesítés (36)
Fűmaggal készített füvesítés (36)
Gyepszőnyegezés előkészületek (37)
Gyepszőnyegezés előkészületek (37)
Gyepszőnyegezés előkészületek (37)
Gyepszőnyeg tekercsek (38)
Gyepszőnyeg tekercsek (38)
Gyepszőnyeg tekercsek (38)
Vakondháló + gyepszőnyeg fektetés (38.1)
Vakondháló + gyepszőnyeg fektetés (38.1)
Vakondháló + gyepszőnyeg fektetés (38.1)
Gyepszőnyegezés után (39)
Gyepszőnyegezés után (39)
Gyepszőnyegezés után (39)
Talajjavítás a hortenziák és páfrányoknak (40)
Talajjavítás a hortenziák és páfrányoknak (40)
Talajjavítás a hortenziák és páfrányoknak (40)
Gyommentes virágzó rézsű készítése közben (41)
Gyommentes virágzó rézsű készítése közben (41)
Gyommentes virágzó rézsű készítése közben (41)
Ülőtámfal (42)
Ülőtámfal (42)
Ülőtámfal (42)
Beültetett rézsű + veteményes (43)
Beültetett rézsű + veteményes (43)
Beültetett rézsű + veteményes (43)
pad és támfal (2 in 1) (44)
pad és támfal (2 in 1) (44)
pad és támfal (2 in 1) (44)
Oszlopos tiszafa sövénysor (Taxus media Hilli) (45)
Oszlopos tiszafa sövénysor (Taxus media Hilli) (45)
Oszlopos tiszafa sövénysor (Taxus media Hilli) (45)
Csüngőágú cédrus (Cedrus atlantica Glauca Pendula) (46)
Csüngőágú cédrus (Cedrus atlantica Glauca Pendula) (46)
Csüngőágú cédrus (Cedrus atlantica Glauca Pendula) (46)
Csüngőágú cédrus (Cedrus atlantica Glauca Pendula) (47)
Csüngőágú cédrus (Cedrus atlantica Glauca Pendula) (47)
Csüngőágú cédrus (Cedrus atlantica Glauca Pendula) (47)
XI.kerületi társasház kertépítés után (48)
XI.kerületi társasház kertépítés után (48)
XI.kerületi társasház kertépítés után (48)
Társasházi kert (49)
Társasházi kert (49)
Társasházi kert (49)
Fűszer és zöldségeskert (50)
Fűszer és zöldségeskert (50)
Fűszer és zöldségeskert (50)
A levendulás rézsű (51)
A levendulás rézsű (51)
A levendulás rézsű (51)
Vakolt támfal ülőfelülettel + lépcső (52)
Vakolt támfal ülőfelülettel + lépcső (52)
Vakolt támfal ülőfelülettel + lépcső (52)
Mókus a borbolyasövényben (53)
Mókus a borbolyasövényben (53)
Mókus a borbolyasövényben (53)
A játszótér a felső teraszról (54)
A játszótér a felső teraszról (54)
A játszótér a felső teraszról (54)
Lécső lejáró (55)
Lécső lejáró (55)
Lécső lejáró (55)
Boltívre futtatott borostyán (Hedera helix) (56)
Boltívre futtatott borostyán (Hedera helix) (56)
Boltívre futtatott borostyán (Hedera helix) (56)
Idős aranyvessző megvilágítása (57)
Idős aranyvessző megvilágítása (57)
Idős aranyvessző megvilágítása (57)
Fali megvilágítás (58)
Fali megvilágítás (58)
Fali megvilágítás (58)
Boltíves teraszról a kert (59)
Boltíves teraszról a kert (59)
Boltíves teraszról a kert (59)
Árnyéki növényágyás piros hortenziával (60)
Árnyéki növényágyás piros hortenziával (60)
Árnyéki növényágyás piros hortenziával (60)
Piros virágú hortenzia (Hortenzia macrophylla Chaperon Rouge) (61)
Piros virágú hortenzia (Hortenzia macrophylla Chaperon Rouge) (61)
Piros virágú hortenzia (Hortenzia macrophylla Chaperon Rouge) (61)
Kerti kiülő, sütögető (62)
Kerti kiülő, sütögető (62)
Kerti kiülő, sütögető (62)
Kültéri terasz grillezővel (63)
Kültéri terasz grillezővel (63)
Kültéri terasz grillezővel (63)
Elkészített támfalas fakerítés (64)
Elkészített támfalas fakerítés (64)
Elkészített támfalas fakerítés (64)
Korallberkenye + Örökzöld orbáncfű sövénysor (64.1)
Korallberkenye + Örökzöld orbáncfű sövénysor (64.1)
Korallberkenye + Örökzöld orbáncfű sövénysor (64.1)
Rózsabimbó (65)
Rózsabimbó (65)
Rózsabimbó (65)
Gyepszőnyeg a 3. fűnyírás után (66)
Gyepszőnyeg a 3. fűnyírás után (66)
Gyepszőnyeg a 3. fűnyírás után (66)
Mp rotator szórófej öntözés közben (67.1)
Mp rotator szórófej öntözés közben (67.1)
Mp rotator szórófej öntözés közben (67.1)
Fűmagos gyepfelület a 3. fűnyírás után (68)
Fűmagos gyepfelület a 3. fűnyírás után (68)
Fűmagos gyepfelület a 3. fűnyírás után (68)
Újbudai társasház kertje (68.1)
Újbudai társasház kertje (68.1)
Újbudai társasház kertje (68.1)
Újbudai társasház megépített kertje (2) (69)
Újbudai társasház megépített kertje (2) (69)
Újbudai társasház megépített kertje (2) (69)
 
 
Powered by Phoca Gallery

Szolgáltatást vállalunk

Szolgáltatási terület